Tizennégy góllal verte a címvédő az újoncot
2019. augusztus 31.
Nyolc nap alatt a negyedik bajnoki győzelmét aratta a Telekom Veszprém, amely szombat este az újonc váciakat fektette két vállra.
Tizennégy góllal verte a címvédő az újoncot
A szombati hivatalos nyitófordulóban a férfi kézilabda élvonal teljes (tizennégy csapatos) mezőnye bemutatkozott. A címvédő Veszprém – amely mindhárom korábbi előrehozott mérkőzését magabiztosan megnyerte – az újonc Vácot fogadta.

David Davis vezetőedző az eddigiekhez hasonlóan ezúttal is „forgatta” együttesét. A sérült Pawel Paczkowski mellett Vladimir Cupara, Rasmus Lauge, Dejan Manaszkov, Petar Nenadics és Blaz Blagotinsek is pihenőt kapott. Miközben két fiatal, a balátlövő Bodor Márk és az irányító-balszélső Melnyicsuk Viktor is bekerült a tizenhatos meccskeretbe.

A horvát Strlekkel a zavaró pozícióban, öt-egyes nyitott védekezéssel rukkolt elő a Veszprém. Törtelit ez nem zavarta, aki vezetéshez juttatta az NB I/B Nyugati csoportjának bajnokát. Mackovsek hetesből egyenlített, majd egy remek átlövéssel előnyhöz is juttatta az övéit, amit Strlek meg is duplázott. A balszélső Holpert hetese kimaradt, de akcióból – középről felkanyarodva – betalált (7. perc: 3-2).

A biztató formában kezdő Mackovsek vezetésével 4-1-es szériát produkált a Davis-csapat. A Duna-partiak második próbázója, Nagy Norbert már nem hibázott hetesből, amire nagy bombával felelt az egyiptomi Jahia. Mackovsek is bevágta a hétméterest, Strlek pedig egy gyors kontra végén növelte hatra a különbséget (15. perc: 11-5).

Egyszerre érkezett a játéktérre Tönnesen, Moraes és Borozan, utóbbi a tőle megszokott vehemenciával szállt be, s szinte azonnal „ragasztott” egy hatalmas bombát. Strlek kisbüntetését és Mackovsek kihagyott hetesét kihasználva aztán faragott valamelyest hátrányából Skaliczki László legénysége (21. perc: 13-8).

A rivális soraiból Rédait szórták ki két percre, Tönnesen pedig egy jó ütemű labdaszerzést követően szemfülesen, a saját kilenceséről szerzett gólt. Kállai sikeres lövésére Mahé hetesből és akcióból is válaszolni tudott, s Moraes is feliratkozott a gólszerzők közé (26. perc: 17-9). A hajrára beszálló Székely védéseinek és Strlek szépségdíjas góljainak is köszönhetően tovább növelte fórját a címvédő, amely az utolsó percben néhány másodpercig tízzel is vezetett, Kállai aztán a dudaszó pillanatában 21-12-re alakította a félidei állást.

Jahia kezdte a gólgyártást a második játékrészben, míg a kék mezeseknél Pál és Davidovics villant meg. A csereként beállt Lékai, valamint Nilsson jóvoltából újra tízre nőtt a differencia (34. perc: 24-14). Ám a folytatásban – Törteli főszereplésével – kiválóan tartotta magát a vendég alakulat, a Telekom – amelyben a végül kilenc góllal záró Strlek remekelt – nem tudott jobban elhúzni (43. perc: 29-19).

A váci fiatalok – főként Németh és Rozner – bátran és eredményesen szálltak be a játékba. 32-21 után aztán sorozatban öt veszprémi gólnak örülhetett a publikum: Tönnesen, Moraes és Gajic mellett a fiatal Melnyicsuk is mattolta a több nagy védést is bemutató Kovács Jánost.

A legnagyobb tapsot egyébként az első felnőtt NB I-es mérkőzésen rögtön gólt szerző Bodor kapta (55. perc: 38-23). A Veszprém tizennégyet meg is őrzött előnyéből, így zsinórban a negyedik sikerét aratta a honi élvonalban. Kedden pedig már a SEHA-ligában, a fehérorosz Meskov Breszt vendégeként vár feladat a fiúkra.

Férfi kézilabda NB I, 1. forduló:
Telekom Veszprém–Váci KSE 40-26 (21-12)
Veszprém Aréna, 1237 néző. Vezette: Réti, Szedmák.
Veszprém: Sterbik – Marguc 2, Jahia 2, Mackovsek 5 (2), Strlek 9, Nilsson 5, Mahé 2 (1). Csere: Székely (kapus), Borozan 1, Tönnesen 3, Moraes 3, Melnyicsuk 1, Gajic 4, Lékai 2, Terzic, Bodor 1. Vezetőedző: David Davis.
Vác: Ulicsinyi – Nagy N. 2 (2), Kállai 3, Törteli 5, Kocsi 1, Davidovics 5, Holpert 2. Csere: Kovács J. (kapus), Antal 1, Bognár, Rédai, Pál 2, Rozner 3 (1), Miklián, Németh A. 2. Vezetőedző: Skaliczki László.
Kiállítások: 2, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 4/3, ill. 4/3.
forrás: Vehirsport.hu
 Vissza