Interjú Volker Zerbével a Balaton Kupáról
2019. január 22.
„A torna nagyon jól meg volt szervezve, és minden magas szintű volt.”
A múlt héten immáron 29. alkalommal rendezték meg Veszprémben a Balaton Kupát, ami idén minden eddiginél rangosabbra sikeredett, és remek erőfelmérőnek bizonyult, hogy hol is állnak fiataljaink, valamint Klubunk az európai utánpótlásképzésben. Az egyik legjobb utánpótlásképző műhelynek a Füchse Berlinét tartják, amely ifjúsági csapatának edzője az Európa-bajnok és 284-szeres német válogatott Volker Zerbe. Az egykoron a világ legjobb jobbátlövőjének tartott edzőt kérdeztük a Balaton Kupán szerzett tapasztalatairól.

Hogy érezte magát Magyarországon a múlt héten?
Sajnos annyira nem érezhettem magam jól, mivel megbetegedtem, és három napig csak a szálláson feküdtem, a csapatomhoz is csak a legelső meccsre tudtam csatlakozni. Ezután már csak az élő közvetítéseken láttam a csapatom, illetve a többi edzővel tartottam a kapcsolatot. Maga a torna nagyon jól meg volt szervezve, és minden magas szintű volt. A csapatok kiválóak voltak, végre játszhattunk más nemzetiségűek ellen is. Azt gondolom, hogy a fiataloknak nagyon fontos, hogy más karakterekkel találkozzanak, a bajnokságukon kívül. Érdekes volt látni, hogyan játszanak a horvát, a szlovén, vagy éppen a magyar fiatalok. Remek mérkőzésekkel és élményekkel térhettek haza a fiataljaink.

Mennyire elégedett csapata teljesítményével?
Azt hiszem, elégedett lehetek a torna végeredményével, de szeretnénk mindig javulni. Jól kezdtük a kupát, de nem vagyok elégedett az egész tornán mutatott védekezésünkkel. Azt gondolom, hogy itt még van hova fejlődni, azonban a támadásban láttam jó megoldásokat. Összeségében jó kupát zártunk.

Hogyan látta a fiatal veszprémi játékosok teljesítményét a kupán?
Nagyon fizikális és kemény csapatuk van, amely nagyon jó védekezésből könnyű gólokat szerzett a letámadások során. Szerintem a legjobb posztjaik a jobb és a balátlövők voltak, valamint a beállós. Ez a három pozíció az egész kupa során magas szinten mozgott. Ők jó játékosok, és jó úton vannak ahhoz, hogy szépen fejlődjenek.

Mi az Önök utánpótlás rendszerének legfontosabb filozófiája?
Berlinben az a filozófiánk, hogy egyénileg legyen jól képzett a játékos, hogy az egy az egy elleni szituációkban, támadásban és védekezésben is, jól tudjon teljesíteni. Az egyéni játék az első, és csak utána következik a csapatjáték. Nem szeretünk figurákat kitalálni támadásban, jobban szeretjük, ha egy játékos veszélyes a kapura. Minden helyzetben készen kell állni a gólszerzésre. Azt gyakoroljuk, hogy hogyan váltsunk minél előbb védekezésből támadásba, és az ebből születő lerohanásból minél több gólt szerezzünk. Ez a mi filozófiánk.

Ön szerint mi kell ahhoz, hogy valaki első osztályú játékossá váljon, és megállja a helyét a profi kézilabdázásban, napjainkban?
Az első lépés, hogy legyen tehetséges valaki. Azonban a második lépés már jóval nagyobb, mivel bele kell tenni a kemény munkát fizikálisan és technikailag is. Tudniuk kell, hogyan kell védekezni és támadni. Amikor összehasonlítunk két játékost, mindig az kerül felülre, aki elfogadja, hogy keményen kell dolgozni. Hatalmas ugrás juniorból profi játékossá válni, de a helyes mentalitással mindenkinek sikerülhet.

Köszönjük szépen a beszélgetést, és további sok sikert kívánunk!

Forrás: http://handballveszprem.hu/interju-volker-zerbevel-a-balaton-kuparol_4618
forrás: Telekom Veszprém hivatalos oldala
 Vissza