Tizenhárom gólos siker a puttonyban
2018. december 6.
A Telekom Veszprém háromezer néző előtt verte tükörsimán a vendég Ferencvárost a férfi kézilabda NB I csütörtöki ütközetén.
Köszönhetően a Telekom Veszprém példás kezdeményezésének – a kézilabdaklub Mikulás napja alkalmából számos belépőt ajánlott fel iskoláknak és jótékonysági célokra – mintegy háromezren látogattak ki a Ferencváros csütörtök esti élvonalbeli vendégjátékára az arénába.

David Davis vezetőedző Dejan Manaszkovnak, Gasper Margucnak, Petar Nenadicnak és Blaz Blagotinseknek is pihenőt adott, így két fiatalnak, Ernei Bencének és Hornyák Bencének is jutott hely a tizenhatos meccskeretben.

Schuch Timuzsin és Ancsin Gábor személyében régi kedves ismerősöket köszönthetett az ellenfél soraiból a publikum, akik hatalmas tapsot kaptak. Akárcsak az immáron szintén ferencvárosi Szakály Benedek, aki a 2017/2018-as idény legjobb veszprémi utánpótlás játékosának járó díjat vehette át az elismerős névadójától, Gulyás Pétertől.

Lékai révén a Telekom szerzett vezetést, de a lendületesen kezdő Ferencváros – Andelic vezetésével – kétszer is át vette a vezetést (4. perc: 2-3). Sokáig azonban nem örülhettek a zöld-fehérek, Mikler ugyanis sorra védte a lövéseiket. A mieink úgy is négyet lőttek zsinórban, hogy Strlek hetese kimaradt. A veszprémi nevelésű Bujdosó hétperces gólcsendet tört meg a jobbszélről, Mackovsek pedig már harmadszor volt eredményes (13. perc: 7-4).

Toft Hansen után Orjonikidze, valamint sokadik kísérletéből Ancsin is megzörgette a hálót, így kettőre csökkent a különbség. Hasonló mederben zajlott a közvetlen folytatás is, ismét kettőt lőttek a bakonyiak, s újra zárkózni tudtak vendégeik. Zernovic hárításából indulva az egygólos differenciáért is támadhattak a fővárosiak, de a lehetőség kimaradt. Ehelyett Gajic és a csereként beállt Tönnesen lőtt a hálóba, 12-8-nál időt is kért Horváth Attila.

A fiatal grúz átlövő, Orjonikidze már a harmadik gólját ünnepelhette, majd Lékai bombájára Pordán válaszolt (24. perc: 13-10). A végjátékban aztán kiválóan összpontosított a Davis-csapat, amely hátul „légmentesen” zárt, elöl pedig Jamali vezetésével növelte fórját. A nagyszerű 6-0-s sorozatot Terzic koronázta meg, aki ez alkalommal szerezte a 600. gólját Veszprém-mezben (19-10).

Rögtön a második felvonás elején kétszámjegyű lett a különbség, Ilic ugyanis az első labdaérintéséből betalált. Úgy tűnt, hogy ez kissé megzavarta a hazaiakat, akik rövid időn belül többször is hibáztak támadásban. Ezt kihasználva Holdosi mattolta kétszer is Miklert, a túloldalon aztán Gajic után Nagy is feliratkozott a gólszerzők közé (36. perc: 22-12).

Oláh rövid időn belül a második kétperces kisbüntetését is begyűjtötte miután „leterítette” Ilicet. Mikler továbbra is kiválóan védett, támadásban pedig Strlek és Nagy vette vállára az övéit. A vendégeknél Szakály mellett a szintén fiatal, mindössze tizenhat esztendős Lukács is beköszönt, de Horváth Attila nem lehetett elégedett a látottakkal, hiszen a meccs háromnegyedénél ismét időtkért (28-15).

A meccs finiséhez érve a hazaiak is „fiatalítottak”, a két szélen a két Bence, Ernei és Hornyák rohamozott az utolsó tíz percben. Oláh góljára Nilsson és Lékai felelt, így tizenöt lett közte. Ekkor kissé lazított védekezésén a hátul végig nagyszerűen muzsikáló Veszprém. Ezt kihasználva Holdosi és Szakály is növelni tudta góljai számát (55. perc: 33-20). A végjátékban aztán hazai fiatal góljának is örülhettünk, hiszen Hornyák is betalált. S hasonlóan nagy tapsot kapott a bakonyiak korábbi kedvenc védekezőspecialistája, Schuch is, miután beállította a 36-23-as végeredményt.

A Veszprém jövő hétfőn a Dabas ellen játssza idei utolsó hazai meccsét.

Férfi kézilabda NB I, az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Telekom Veszprém–FTC 36-23 (19-10)
Veszprém Aréna, 3000 néző. Vezette: Altmár, Horváth.
Veszprém: Mikler – Lékai 4, Terzic 1, Nagy L. 4, Toft Hansen 1, Mackovsek 3, Strlek 4. Csere: Gajic 5 (1), Nilsson 2, Jamali 6, Tönnesen 2, Mahé 1 (1), Ilic 2, Hornyák 1, Ernei. Vezetőedző: David Davis.
FTC: Zernovic – Bujdosó 1, Ancsin 1, Orjonikidze 3, Debreczeni 3, Andelic 2, Pálos. Csere: Mijatovic (kapus), Pordán 1, Schuch 1, Oláh 2, Szakály 3, Holdosi 5, Kovacsics P., Mikita, Lukács 1. Vezetőedző: Horváth Attila.
Kiállítások: 2, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 4/2, ill. -/-.

Így látták a főszereplők
David Davis: – Jó játékosokból álló ellenfél látogatott hozzánk. Ennek megfelelően mindenki komolyan vette a meccset, mindenki tudta a dolgát. Elégedett vagyok az eredménnyel és a játékkal is.

Mikler Roland: – Kellőképpen komolyan vettük, végig az irányításunk alatt tartottuk a meccset, így az is belefért, hogy a hajrában kicsit visszavegyünk a tempóból. Külön gratulálok a fiatal ferencvárosiaknak, akik kiválóan játszottak. Bízom benne, hogy a számunkra szoros meccseken is sokat lesznek a pályán.

Horváth Attila: – Tét nélkül játszhattunk, hiszen nem mi voltunk a találkozó esélyei. Voltak jó momentumaink, a kitűzött részfeladatokat részben megoldottuk. Az első sorunknak jobban kell összpontosítania ahhoz, hogy az ilyen meccsek szorosabb legyenek. Annak azonban kifejezetten örülök, hogy a fiataljainkat tudtam szerepeltetni, akik dicséretesen megoldották a feladatukat.

Holdosi Bence: – Örülök a mai játékomnak, hiszen egy-két éve még csak a tévében láttam az ellenfél klasszisait. Azon dolgozunk, hogy szorosabb meccseket játsszunk az ilyen erős csapatok ellen is.
forrás: Vehirsport.hu
 Vissza