Irány a haderő!
2018. október 10.
A Magyar Honvédség is képviseltette magát a Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztálya által szervezett Pályaválasztási Kiállításon, október 5-6-án, a Veszprém Arénában.
Irány a haderő!
A rendezvény alapvető célja az volt, hogy segítséget nyújtson a pályaválasztás előtt álló diákoknak a jövővel kapcsolatos döntés meghozatalában, alapozva a helyi oktatási és munkaerő-piaci lehetőségekre.

Számos intézmény, és munkaadó mellett az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. számú Veszprémi Toborzó és Érdekvédelmi Központja toborzóponttal vett részt a rendezvényen, melynél mindkét nap hatalmas volt az érdeklődés. A fiatalok első kézből kaphattak képet a haderő nyújtotta lehetőségekről, s tájékozódhattak a szerződéses, és önkéntes tartalékos szolgálat lehetőségeiről is. A látottak alapján elmondható, hogy a katonai szolgálat továbbra is vonzó a pályaválasztás előtt állók köreiben.
forrás: https://honvedelem.hu/cikk/112805_irany_a_hadero
 Vissza