Negyven gólig jutott a Veszprém a megyei rangadón
2018. március 14.
A Telekom Veszprém a nyolc találatig jutó Manaszkov vezetésével 40-26-ra nyert a vendég Balatonfüred ellen az első osztályú kézilabda-bajnokság szerdai meccsén.
Negyven gólig jutott a Veszprém a megyei rangadón
A Szeged elleni történelmi vereség ­– először szerzett pontot magyar csapat a Veszprém Arénában – után szerda este a negyedik helyen álló Balatonfüredet fogadta a listavezető Telekom Veszprém az NB I-ben.

Mint arról beszámoltunk, a csapatkapitány Nagy László kézsérülést szenvedett az örökrangadón, s várhatóan négy hétre kidőlt. A szintén maródi Győri Mátyás és William Accambray mellett Gasper Marguc, Renato Sulic és Cristian Ugalde is kimaradt a tizenhatos meccskeretből. A vendégeknél pedig az egykori veszprémi kapuskedvenc, Fazekas Nándor és a régóta sérült Zdolik Bence hiányzott.

A kezdő sípszó előtt az előző idényt még Veszprémben töltő, jelenleg a BKSE-t erősítő Szita Zoltán vehette át a 2017-es év legjobb ifjúsági játékosának járó elismerést.

Mikler-védéssel és Tönnesen-góllal indult a „lokálderbi”, a tópartiaknál pedig a válogatott Hornyák zörgette meg először a hálót. A címvédő ellépett két góllal, ám a Szegedre tartó Kasparek átlövéseivel, valamint Bóka gyors indításgóljával fordított a Füred (8. perc: 4-5).

Tönnesen és Blagotinsek révén gyorsan visszavette előnyét a Telekom, ám Hornyák a játékrész harmadánál egalizált (6-6). Ilic vette vállára az övéit, aki zsinórban háromszor is mattolta a több bravúrt is bemutató Andót. A fiatal hálóőr Gajic hetesét is megfogta, majd Karvatszki csökkentette kettőre a különbséget. Mikler sem maradt adós a védésekkel, de csapata így sem tudott meglépni. Ilic újabb bombájára Szita és Kemény válaszolt, a 19. percben, 10-9-es állásnál időt kért Ljubomir Vranjes, aki beküldte Jamalit és Ancsint is.

Az utolsó tíz percben aztán nem kegyelmezett a házigazda. Sorrendben Tönnesen, Jamali és Manaszkov is betalált, majd Karvatszki lökete után újabb négyet vágott a Telekom (28. perc: 17-10). Karvatszki törte meg együttese hétperces gólcsendjét, aki Gajic találata után negyedszer is megvillant. A 19-12-es félidei eredményt Nenadic állította be.

A szünetben sem tört meg a veszprémi lendületet. Az első hat percben mindössze egy Hornyák-hetesre futotta a Balaton-partiak erejéből, miközben riválisuk ­– Manaszkov vezetésével – hatszor villant (36. perc: 25-13).

Schuch és Blagotinsek kiállítása miatt kettős emberhátrányba került a Veszprém. Sőt, Nenadicot is kiszórták miután a hatoson belül kiütötte a labdát. A BKSE Hornyák heteseivel tartotta a lépést (41. perc: 26-17). A folytatás is kiegyenlített játékot hozott: a Fürednél Topic és Bóka, a mieinknél pedig Nilsson és Nenadic járt élen a gólszerzésben (45. perc: 30-21).

Az utolsó negyedórában is bátran kézilabdázott a Csoknyai-csapat miközben Vranjes mester minden játékosának lehetőséget adott. A Veszprém nem tudta növelni fórját, tíz gól körül ingadozott a differencia (52. perc: 34-24). A végjátékban aztán fokozta a tempót a Vranjes-csapat, a nyolc gólig jutó Manaszkov különösen elemében volt, s jöttek az újabb Mikler-hárítások is. A vége 40-26 lett. Folytatás vasárnap (16.00) Komlón.

Férfi kézilabda NB I, 22. forduló:
Telekom Veszprém–Balatonfüredi KSE 40-26 (19-12)
Veszprém Aréna, 3200 néző. Vezette: Bíró, Kiss.
Veszprém: Mikler – Gajic 5, Tönnesen 5, Blagotinsek 2, Schuch, Ilic 5, Manaszkov 8 (3). Csere: Alilovic (kapus), Lékai 1, Jamali 2, Ancsin 3, Nilsson 4, Nenadic 5, Ligetvári, Borzas. Vezetőedző: Ljubomir Vranjes.
Balatonfüred: Andó – Hornyák 7 (5), Kasparek 3, Semenov 2, Topic 1, Szita 2, Bóka 4. Csere: Bősz (kapus), Debreczeni, Kancel, Kemény 2, Karvatszki 4, Németh B., Déber, Varsandán, Máthé 1. Vezetőedző: Csoknyai István.
Kiállítások: 8, ill. 2 perc.
Hétméteresek: 4/3, ill. 5/5.

Így látták a főszereplők
Ljubomir Vranjes: – Több felállást is gyakoroltunk védekezésben, hiszen a következő hetekben nélkülöznünk kell Nagy László játékát. Összességében elégedett vagyok a látottakkal, de sok munka vár még ránk. Innentől minden meccs döntő jelentőséggel bír számunkra. Több meccsét is láttam a füredieknek, akik folyamatosan fejlődnek, nagyon tetszik a játékuk.

Andreas Nilsson: – Elsősorban a védekezésre fókuszáltunk. Összességében jól teljesített a csapat, kellően agresszívak voltak, a megszerzett labdákból pedig könnyű gólokat szereztünk.

Csoknyai István: – Gratulálok a Veszprémnek, amely kimagasló játékkal, nagy tempót diktálva nyert. Elsősorban tanulni jöttünk, de szerettünk volna szorosabb meccset játszani. Amit elterveztük, azt tizenöt percig tudtuk megvalósítani. A játék összes elemében helyzetbe kerültek a hazaiak, óriási volt a különbség a felek között. Mindenkinek lehetőséget adtam, mert hétvégén fontos meccs vár ránk az Eger ellen. Fazekasnak van egykisebb húzódása, így ma nem kockáztattam meg a játékát.

Bóka Bendegúz: – Arra készültünk, hogy élvezzük a meccset, s egy jó meccset játszunk. Volt azonban mindkét játékrészben egy-egy nyolcperces etap, amikor ellépett a Veszprém. Ami pozitívum, hogy voltak szép akcióink és sikerült végig vinnünk pár lerohanást.
forrás: Vehirsport.hu
 Vissza