Veszprémben is öttel nyert a PSG
2017. november 18.
Küzdött, hajtott, de nem tudott visszavágni korábbi vereségeiért a veszprémi kézilabdacsapat a Párizsnak, amely mindkét pontot elvitte a BL szombati szuperrangadóján.
Veszprémben is öttel nyert a PSG
Rég tapasztalt kézilabdalázban égett a város a világválogatottnak is beillő Párizs veszprémi vendégjátéka előtt. Természetesen telt ház várta a feleket a Bajnokok Ligája csúcsrangadóján, az üzérek aranyárban kínálták a jegyeket a különböző fórumokon az elmúlt napokban. Szurkolók, játékosok, szakértők, sportbarátok egyöntetűen megfogalmazták a csata előtt: eljött a reváns ideje, vagyis zsinórban elszenvedett négy vereség után éppen itt van az ideje, hogy legyőzzük Karabaticékat.

A mieink hat nappal ezelőtt öt góllal alulmaradtak a francia fővárosban, s a lebonyolítási rendnek köszönhetően máris eljött az alkalom a visszavágásra. A magyar bajnok esélyeit a hazai pálya páratlan atmoszférája mellett Nagy László – aki hat héttel ezelőtt szenvedett ujjtörést – visszatérése is jelentősen növelte. Ancsin Gábornak viszont így nem jutott hely a tizenhatos meccskeretben, s Jamali Iman, Ligetvári Patrik és Győri Mátyás is csak a lelátóról figyelte társait. A vendégek három klasszisukat, Daniel Narcisse-t, Luc Abalot és Luka Karabaticot is nélkülözték sérülés miatt.

A kezdő sípszó előtt a háromszoros olimpiai bajnok korábbi vízilabdázó, Benedek Tibor helyezte el a mérkőzés emléktábláját a csarnok tetejéről leengedett hatalmas fa kézilabdára. A szövetségi kapitányként vb-aranyérmet is szerző szakember hatalmas tapsot kapott a publikumtól. A PSG-t viszont füttyszó fogadta, ami Sander Sagosen és Nikola Karabatic érkezésekor tetőzött. A veszprémiek bevonulásakor aztán „robbant” a csarnok, az aréna falai is beleremegtek a hangorkánba.

A hazaiak elképzelése szerint indult a találkozó, Blagotinsek ugyanis mattolta Omeyert, míg Mikler megfogta Sagosen távoli löketét. Karabatic lövésénél már tehetetlen volt a magyar válogatott portása, de Lékai jóvoltából megint nálunk volt az előny. Mikler kiválóan tette a dolgát, Gensheimer és Karabatic lövését is hárította, Tönnesennek köszönhetően már három volt közte (6. perc: 4-1).

Hiába a világklasszisok sora, érezhetően megfogta a riválist a fergeteges hangulat. Karabatic ugyan még szépíteni tudott, de a folytatásban a magyar bajnok hengerelt. Schuch és Blagotinsek kiválóan dirigálta a hátsó alakzatot, a franciák így sorra puskázták el támadásaikat. Lékai találata után Ilic és Gajic emberhátrányban is betalált, 7-2-nél időt kért Serdarusic mester.

Zsinórban három hetest kaptak a gallok, Gensheimer pedig értékesítette is azokat. Ez idő alatt csak Blagotinsek volt eredményes hazai oldalon, a félidő derekánál, 8-5-ös állásnál Vranjes hívta magához az övéit. Remili is feliratkozott a gólszerzők közé. Egyszerre érkezett Accambray, Sulic és Nagy, de a bakonyi támadógépezet továbbra is akadozott. Ebben jelentős szerepet vállalt Omeyer is, aki sorra hozta a bravúrokat. Igaz, Mikler sem maradt el mögötte, elképesztő külön párharcot vívott a két klasszis.

Gajic kilenc perces gólcsendet tört meg. Gensheimer a negyedik hetesét is bevágta, ezúttal Alilovic bánta. Sagosen akcióból volt eredményes, egy gólra olvadt a veszprémi előny (23. perc: 9-8). Nagy és Sagosen pengeváltása után Omeyer védett megint, Gensheimer pedig – első akciógólját szerezve – egalizált. Ilic gyönyörű passzából Ilic visszavette a vezetést, Nagy László kisbüntetését azonban kihasználta a PSG, amely Kempf révén fordítani tudott (28. perc: 11-12). A Telekom először lőhetett hetest a találkozón, Ilic bevágta, így döntetlennél mehetett szusszanni a két gigász.

Fordulás után már Terzic is ott tornyosult a vendéglátó védelmében, a szélekre pedig Manaszkov és Marguc érkezett. Szintén egy szélső, a kinti találkozó végjátékában remeklő, Kempf lőtte az első gólt. Öt percet kellett várni a válaszra, Lékai jegyezte. Fej-fej mellett haladtak a felek, Remili átlövésből, Ilic hetesből zörgette meg a hálót. A Telekom játékából továbbra is hiányoztak az átlövés gólok. Karabatic viszont kétszer is megtalálta a rést a veszprémi hatosfalon, kettővel vezettek a párizsiak (40. perc: 14-16).

Ljubomir Vranjes ismét időt kért, ami meg is hozta a várt áttörést: Lékai gyönyörű bombájával és Marguc jól helyezett húzásával ismét egált mutatott az eredményjelző. El kell ismerni, nagyszerűen védekezett a vendég gárda – ezt jelzi, hogy passzív támadás miatt vették el a labdát a mienktől. Kempf roboghatott a kontrával, s lőtte be a helyzetet.

Hazai oldalon Lékai vállalta fel a vezér szerepét, az összecsapás háromnegyedénél egyre csökkentette hátrányt (18-19). Nielsen és Kempf révén kettővel válaszolt a PSG, először ment hárommal a rivális. Ilicék persze egy pillanatra sem tekintették lefutottnak a mérkőzést, hatalmasat küzdöttek a felzárkózásért. Tízzel a vége előtt – Ilic büntetőjével – sikerült is feljönni mínusz egyre, 21-22-nél a vendégek mestere kért egy perc tanácskozási időt.

Kétszer is támadhatott az egyenlítésért a Vranjes-csapat, előbb Manaszkov lövését védte Omeyer, majd Nagy passzát csente el Gensheimer. Stepancic pedig betalált a gyors ellentámadás végén. A negyvenegy esztendős Omeyer kétszer is kifogott Nagyon, s Nilsson is csak a kapufát találta el. Néggyel a vége előtt Gensheimer alakította 21-25-re az állást. Lékai és Ilic találataival az utolsó szalmaszálba kapaszkodott a Veszprém, de kettővel a lefújás előtt Remili mindent eldöntött (23-27). A hajrában sem sikerült faragni a hátrányból, a PSG – Kempf jóvoltából – fejezte be góllal az utolsó támadását.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, B csoport, 8 forduló:
Telekom Veszprém–Paris Saint-Germain Handball 24-29 (12-12)
Veszprém Aréna, 5000 néző. Vezette: Sondors, Licis (lettek).
Veszprém: Mikler – Gajic 1, Tönnesen 1, BLAGOTINSEK 3, LÉKAI 8, ILIC 7 (4), Ugalde. Csere: Alilovic (kapus), Schuch, Marguc 1, Accambray, Sulic 1, Nagy L. 1, Terzic, Nilsson 1. Vezetőedző: Ljubomir Vranjes.
PSG: OMEYER – Konkoud, Remili 4, N. KARABATIC 4, MOLLGAARD, Sagosen 3, GENSHEIMER 10 (6). Csere: Nielsen 1, KEMPF 6, Stepancic 1. Vezetőedző: Zvonimir Sedarusic.
Kiállítások: 8, ill. 2 perc.
Hétméteresek: 4/4, ill. 6/6.
forrás: Vehirsport.hu
 Vissza