Elstartol a 24. Veszprém Rallye
2017. július 7.
Klasszikus, hagyományos pályákon rendezik meg az előttünk álló hétvégén a Veszprém rallit.
Az idei bajnokság ötödik futamát a korábban megszokottakhoz hasonlóan, murvás szakaszokon bonyolítják le. A csütörtöki hivatalos teszt után, pénteken már az adminisztratív és a technikai átvételek zajlanak. A verseny központja idén is a Veszprém Arénánál lesz, itt állítják fel a hétvégi szervizparkot, és versenyirányítást is a létesítménynél alakítják ki.

A murvás futamoknál idén bevezettek egy újdonságot, méghozzá a kvalifikációt, amelyen az első osztály, első tizenöt párosa vesz részt. A királyszentistváni pályán pénteken fél hat és fél kilenc között bonyolítják le a külön miniversenyt, amely arról dönt, hogy ki, hányadiknak választhat rajthelyet szombatra.

A 24. Veszprém Rallye érdemi része nagyjából másfél napra koncentrálódik. Szombaton délután és kora este egy helyszínen (Márkó-Jutaspuszta) két, vasárnap további három pályán (Kislőd, Hegyesd, Vigántpetend) hat gyorsasági szakaszt rendeznek. A díjkiosztó ünnepséget pedig vasárnap délután fél háromtól a Veszprém Aréna előtt tartják meg.

A hegyesdi szakasz nagy része nézők előtt elzárt, ezt leszámítva valamennyi helyszín látogatható. Tobábbi információ – térképek, időterv, részletes műsorfüzet – itt érhetők el.

Igazi sztárparádé várható, nem kevesebb, mint 20 R5-ös technikájú autót neveztek. Az Országos Rally Bajnokságban (ORB) 65, a Rallye2-es bajnokságban közel harmincan várják a hétvégi száguldás rajtját.

Érdekesség, hogy egy korábbi háromszoros magyar bajnok pilóta is visszatér a „táncba”: 2003, 2006, és 2007 legjobbja, Benik Balázs egy R5-ös Skoda Fabiaval indul az eseményen, hosszú kihagyás után. A magyar bajnokságot a címvédő Herczig Norbert, Bacigál Igor kettős vezeti, előnyük azonban csupán tíz pont az őket üldöző Hadik András, Kertész Krisztián egységgel szemben. A győzelemért és a dobogóért azonban ettől jóval többen lehetnek esélyesek. Számításba kell venni Turán Firgyest, Vincze Ferencet, Velenczei Ádámot, Kazár Miklóst és akár a Veszprémben mindig jó formát mutató Ranga Pétert is.
forrás: vehirsport.hu
 Vissza