A cél a BL-győzelem, bővítenék a Veszprém Arénát
2016. január 14.
Minden adott ahhoz, hogy elérje kitűzött céljait az MVM Veszprém – hangzott el a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján, ahol több más fontos kérdésről is szó esett.
A cél a BL-győzelem, bővítenék a Veszprém Arénát
Csütörtök délelőtt sajtótájékoztatót tartott az átalakult Veszprémi Kézilabda Sport Egyesület és a csapatot működető Veszprém Handball Team Zrt. Az eseményen a Veszprémi Kézilabda Sport Egyesület nemrégiben kinevezett elnöke, Szabó János bemutatkozott az egyesület élén. A Magyar Telekom vezérigazgató helyettese az eltelt egy hónap legfontosabb eredményének az együttes vezetőedzőjével, s kulcsjátékosaival történő szerződéshosszabbításokat nevezte (Mint ismert, Javier Sabaté mellett Momir Ilic, Iváncsik Gergő és Mirsad Terzic is hosszabbított a közelmúltban).

– Az elnökség megújítása két üzenetet is hordoz. Egyrészt még erőteljesebben megjelentek azok a tagok, akik a megbízható, hatékony működéshez szükséges külső támogatást hozzák, másrészt az újonnan beválasztott Csoknyai István és Nagy László személyében a szakmai oldal is erősen képviselteti magát – fogalmazott Szabó János, aki a drukkerek szerepét is kiemelte.

– A klub a közönségből él. Ha nem lennének szurkolóink, az alakulat sem érhetne el ilyen sikereket. Őket kell kiszolgálnunk, s ehhez kell megteremtenünk a szükséges feltételeket. Eddig szurkoló voltam, ezért tudom, hogy mit várnak el a drukkerek. Ez a klub nemcsak Veszprémé, hanem az egész országé is. Ennek megfelelően szeretném hozzátenni azt a pluszt, amivel segíteni tudom a klub fejlődését. A jelenlegi eredményeket nem csak megtartani, hanem túlszárnyalni is szeretnénk – tette hozzá.

Kálomista Gábor társelnök, a klubot működtető zrt. képviseletében szólalt fel, amelyben szintén változások mennek végbe. Mint mondta, a csapatot a Veszprém Handball Team Zrt. működteti, melyben Veszprém városa is tulajdonrészhez jut.

– Az eredmények azt mutatják, hogy jó úton járunk. A játékosállományban jelentős változások nem várhatók, a keret együtt tartása a cél. Örömteli, hogy Sabaté mesterrel is sikerült megállapodnunk, akivel korábban sem álltak messze egymástól az elképzelésink. A Veszprém biztos lábakon áll, ez egyrészt a kézilabda szövetség hatszáz millió forintos támogatásának is köszönhető – melyet minden Bajnokok Ligája induló csapat megkapott – szponzorációs felületekért cserében. A szövetség törekvése előrevetíti azt, hogy az NB I színvonala is emelkedni fog. Minden adott ahhoz, hogy haladjunk a kitűzött céljaink felé – húzta alá Kálomista Gábor, aki az utánpótlásbázis fontosságát is kiemelte.

A 2016/2017-es szezon végéig hosszabbító vezetőedző, Javier Sabaté megköszönte a klub elnökének támogatását. – Nagyon jól érzem magam Veszprémben, boldog vagyok, hogy maradhatok. A szurkolóknak és a játékosaimnak is hálás vagyok, hogy az elmúlt fél évben hittek és bíztak bennem. Egy olyan egyesület, mint a Veszprém minden sorozatban győzedelmeskedni akar. Azt azonban nem ígérhetem, hogy mindent megnyerünk, hiszen minden fronton komoly a versengés. Nehéz szezonunk van sok sérülttel, de azért fogunk dolgozni és küzdeni, hogy együtt elérjük a Veszprém céljait – fogalmazott a spanyol szakember, aki újságírói kérdésre válaszolva elmondta: jelenleg is keresik a segédjét, reményei szerint a február elején már lesz mellette másodedző a kispadon.

A klub főtitkára, Fazekas Zsolt a Veszprém Arénának bővítési tervéről tájékoztatta a sajtó képviselőit. Mint elhangzott, a hazai mérkőzések átlag nézőszáma 4600 fő, amit szeretnének növelni, ehhez pedig a csarnok bővítése szükséges. Ráadásul Magyarország a közeljövőben szeretne Európa- vagy világbajnokságot rendezni.

– Szeretném, ha legalább annyi helybéli támogatónk lenne a következő szezonra, mint amennyi 2003-ban volt. Szeretnénk létrehozni egy olyan támogatói rendszert, amelyhez minél több vállalkozás tudna csatlakozni. A terveink között szerepel az is, hogy a szurkolóink egyben támogatókká is válhassanak – vetített előre Fazekas Zsolt, aki ezzel és az aréna bővítésével kapcsolatban is későbbre ígért részleteket.

A cél a Bajnokok Ligája győzelem

Az eseményen Kálomista Gábor megfogalmazta a vezetőség elvárásait az idei szezonra, ami szerinte nem lehet más, mint a Bajnokok Ligája győzelem. A társelnök hozzátette: a híresztelésekkel ellentétben az izlandi irányító-átlövő, Aron Palmarsson is marad a klubnál.

A versenyeztetési rendszerrel kapcsolatban elárulta, hogy Sabatéval egyeztetve fogják levonni a SEHA-liga indulás tapasztalatait, melyről jelenleg is tárgyalások folynak a sorozat vezetőségével. – Ezeket a játékosokat komoly tűzben kell tartani. Az Eb végére ki fog kristályosodni, hogy milyen sorozatban indul jövőre az MVM Veszprém – húzta alá a társelnök, aki szintén a SEHA-ligához kapcsolódóan megjegyezte: több város mellett a Veszprém is érdekelődik a sorozat hatos végső döntőjének rendezéséről.
forrás: VehirSport.hu
 Vissza