Veszprémben teljesülhet a Győr álma
2013. május 11.
A Győri Audi ETO KC idegenben kezdi meg a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjét a norvég Larvik ellen. Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) keddi, bécsi sorsolásán eldőlt, hogy a párharc első felvonását május 4-5-én Norvégiában, a visszavágót pedig egy héttel később 11-12-én a Veszprém Arénában rendezik.
Veszprémben teljesülhet a Győr álma
Ambros Martin együttese múlt csütörtökön drámai küzdelemben, összesítésben mindössze egy góllal múlta felül a román Oltchim Valcea együttesét, így a tavalyi és a 2009-es finálé után ismét döntőt játszhat.

"Az idei BL elődöntők tisztán megmutatták, semmi jelentősége nincs annak, hogy egy csapat idegenben vagy hazai környezetben játszik először - idézte a vezetőedzőt a győri klub közleménye. - A döntő két mérkőzésből áll, tehát 120 perc iszonyúan kemény csatára kell felkészülnünk, hiszen lehet, hogy ennek a 120 percnek az utolsó másodperceiben dől majd el, ki lesz az új bajnok Európában."

A bérlettel rendelkező szurkolóknak elővásárlási lehetőségük van, belépőjüket csütörtöktől szombatig válthatják meg, míg a bérlettel nem rendelkezők részére jövő szerdán kezdődik a jegyértékesítés kizárólag a győri Magvassy Mihály Sportcsarnoknál találtható ETO-shopban.
forrás: www.vehir.hu
 Vissza