A Podgorica vár a Győrre
2012. április 18.
A Buducnost Podgorica múlt heti, idegenbeli sikerét követően vasárnap hazai pályán is legyőzte a norvég Larvikot a női kézi BL-ben. A döntő első meccsét Veszprémben rendezik.
A Podgorica vár a Győrre
A montenegrói együttes így kettős győzelemmel jutott a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol a Győrrel találkozik majd.

Karl-Erik Böhn, a magyar együttes vezetőedzője az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy a finálé első meccsén a Győr lesz a pályaválasztó, mivel legutóbbi BL-döntőjén idegenben kezdett, míg a Podgorica először jutott a legrangosabb európai kupasorozat végjátékába. A tréner elmondása alapján a tervek szerint az első meccset május 5-én rendezik Veszprémben, míg a visszavágóra egy héttel később Podgoricában kerül sor.

"Úgy érzem, ez az álomdöntő, mert a két legjobb csapat találkozik majd egymással, ráadásul ennek a két gárdának vannak a legjobb szurkolótáborai is" - mondta a norvég szakember.

Bajnokok Ligája, nők, elődöntő, visszavágók:
Buducnost Podgorica (montenegrói)-Larvik HK (norvég) 23-13 (10-7)
Továbbjutott: a Buducnost Podgorica kettős győzelemmel, 45-33-as összesítéssel.

Szombaton játszották:
Győri Audi ETO KC-Oltchim Valcea (román) 31-23 (19-12)
Továbbjutott: a Győr 62-58-as összesítéssel.
forrás: http://vehir.hu
 Vissza